Címke? Diagnózis? Megértés?

Este nyolc óra volt, ekkor érkezett meg a férfihez. Hálát adott Istennek, hogy férfihez jár, azt gondolta, hogy azért jobb hozzá járni, mert férfi. Közelebb vannak egymáshoz. Valahogy ez a férfi sokkal jobban megérti, mint eddig bármelyik nő. A nők kimondtak olyan dolgokat is, amire ő akkor még nem volt felkészülve. Egy részük igaz volt, egy nagyobb részük pedig igaz se volt.

Akkor még ezt nem tudta, akkor még csak a szorongást érezte, aminek nincs iránya, és azt, hogy neki ott nincs helye, egyáltalán, valahogy sehol sincs helye.

A férfi, a pszichológus épp papírokat olvasgatott, amikor odaért. Felnézett a papírjaiból. Hellyel kínálta kliensét. Épp az ő kitöltött tesztjeinek eredményeit olvasta, amit az ülés előtt e-mailben kapott meg.

-Azt tudja, hogy maga későn reagál, ha a kérdésre válaszul érzelmeket kell beazonosítani?

– Nem tudom. Későn? Mihez képest? – értetlenkedett a páciens.

A terapeuta nyugodtan válaszolt:

- Másokhoz képest. Elmondom, mit csinál. Magának van az érzelmekről egy katalógusa. Én kérdezek valamit, Ön elkezd keresni a katalógusban, hasonlóan, mint a könyvtárban. Aztán amikor megtalálja, előhúzza a cédulát, és kimondja, amit érez. Közben eltelik egy kis idő.

A páciens bámult maga elé, nem is nézett a férfire, úgy kényelmesebb volt neki, és ez a férfit sem zavarta.

– Igen, ezt csinálom, valahogy így. – mondta aztán. – És más nem ezt csinálja? – kérdezte most már kíváncsian.

– Más nem ezt csinálja. Az emberek egyből tudják, és mondják.

Egyébként majdnem átvágott, nem sokat késik a reakcióval, alig tűnik fel. Elismerésem, nagyon jól megtanulta. Nem csodálom, ha elfárad, az érzéseket is gondolatból oldja meg.

A férfi kihúzta magát. Látta, hogy páciense elgondolkodott. Várt.

– Itt vannak a teszteredményei – mondta kicsit később. Azt gyanítom, hogy Ön az autizmus spektrumon van. Emellett valószínű, hogy ADHD-s.

A kliens szabályosan felröhögött.

– Rögtön két diagnózis…

– Nem diagnózis, gyanú inkább, nem vagyok orvos, nem is diagnosztizálhatok.

– Az jó – reagált rezignáltan a páciens – akkor mondja, mi a baj velem, hallgatom.

- Nincs Önnel baj. Nem beteg, de ez a kettő együtt megmagyaráz sok dolgot, majd meglátja. Például azt, hogy miért szorong. Meg hogy miért csinál ezerféle dolgot, annak ellenére, hogy már az is fárasztja, hogy ki kell mennie az utcára.

A férfi nem mondta tovább, csak annyit mondott:

-Küldök szakirodalmat, olvassa el. Dolgozza fel a saját tempójában. Képzelje, a Maori nyelvben az autizmus megnevezésére a Takiwatanga szót használják. Azt jelenti: a saját idejében és terében.

A kliens elkezdte kutatni a katalógusában azt, hogy mit érez. Arra jutott, hogy úgy érzi, ez az ember érti őt. Érti is, meg el is fogadja. Elég kevésszer húzta elő eddig ezeket harmincegy év alatt a katalógusból. Meg is ígérte, hogy elolvassa a szakirodalmat. Elköszönt a pszichológustól, gyalogolt a metróig, és már a metrón megnyitotta az e-mailt. A csatolmányban egy könyv. A férfi üzenetét is olvasta: csak angolul van meg, de azt hiszem, Önnek nem gond.

Valóban nem okozott neki gondot, aznap este elolvasta a könyvet. Gyorsan ment, mert a bekezdések elég nagy részében róla volt szó. Életében talán először elfogadta magát és a működését, ehhez szüksége volt valamilyen szintű megértésre. Ezután már csak négy alkalommal kellett meglátogatnia a pszichológust, a - valószínűleg - szintén autista férfit.